Vége lehet a kedvező gépjármű biztosítási díjaknak!


Úgy néz ki, hogy a gazdasági válság hatásai és a folyamatos árverseny most érte utol a biztosításokat és azon belül is a gépjármű biztosításokat. Szakemberek elemzései alapján vége lehet a kedvező gépjármű biztosítási díjak időszakának. A szakértők elemzése rámutat, hogy estek a biztosítók befektetési eredményei, és egyre rosszabb a társaságok részvényeinek a megítélése is. Ezek a tények pedig egyértelműen a biztosítási díjak emelésére ad eshetőséget.


Az európai társaságok viszonylagos gyenge tőzsdei szereplését csak a díjak növekedésével lehet kompenzálni. Ez lehet a vagyonbiztosítások esetén a megoldás, míg az életbiztosításoknál az igen magas közvetítői költségeken kell majd faragni emelte ki az egyik szakember. Rámutatott arra a tényre is, hogy az abszolút negatív 2008-as évet 2010-re sikerülhet a biztosítóknak kihevernie, de ez még nem elegendő. Ugyanakkor a bizonytalan unit-link termékek teljesen háttérbe szorulását várja.

Teljesen azonban nem lehet leírni a biztosítókat. Nagy reményt adhat minden társaság számára az egészségbiztosítás. Az egészségbiztosítás sikerességéhez azonban fontos, hogy a társadalom is erősödjön, hiszen a jelenlegi bérek mellett nem megoldható a díjfizetés, és a szolgáltatás megvásárlása. Muszáj a biztosítók befektetési politikáján is változtatni, hiszen a befektetésekből eredő nyereség jelenleg évente 1-3%-kal csökken. A befektetési eredmények csökkenése pedig kihatással van a kárhányad és adminisztrációs költségek hányadosára valamint a bevételek kiadások hányadosára is. Éppen ezért a jövőben a stabilizáció a költségek csökkenése mellett a biztosítási díjak emelését is indokolttá teszi. Nagyon fontos lenne az ügyfelek szempontjából, hogy a biztosítók részvényeinek megítélése javuljon, hiszen az ügyfélvolumenek és a profitok növekedési üteme korlátozott. Ha a költségeken nem lehet faragni, és a megítélés nem javul akkor a közeli jövőben egyértelműen a díjak emelése lesz várható.